Az érintõképernyő legegyszerűbb fajtája érzékelő huzalok rácsozatából áll, amely az érintés helyét a vízszintes és függőleges összeköttetések alapján határozza meg.

Egy másik, pontosabb típus (analogue resistive) elektromosan feltöltött felületet használ. A képernyő szélén szenzorok találhatók, amelyek az érintés okozta elektromos zavarokat érzékelik.

Ugyanez a megoldás a kapacitásos (capacitive) érintõképernyőnél, de itt nem a feszültségek, hanem a kapacitások változnak a képernyő mentén.

A következő típus (scanning infrafed) infravörös (IR) sugarakat kibocsátó diódákat (LED-eket) használ. Ezek a LED-ek láthatatlan infravörös sugarakból álló rácsot hoznak létre, amelyet a felhasználó ujjával megszakít.

A felületakusztikus-hullám érzékelõ érintõképernyõ (SAW - Surface Accoustic Wave) esetében a képernyőn két hangsugárzó van két ellentétes sarokban, s az általuk kibocsátott, nem hallható hangullámokat üvegprizmák szórják szét az üvegfelület mentén. Az ellenkező sarokban lévő hangérzékelők veszik a kibocsátott jeleket, amelyeket a saját prizmasoruk feléjük irányít. A képernyő megérintésekor a hanghullámok intenzitása megváltozik, és mivel a prizmák egy folyamatosan ritkuló skálán vannak elhelyezve, a hangullámok intenzitásváltozásának nagyságából az érintés helye meghatározható.