1. 4. és 7. csoport: Várdai Judit, vardai AT itk.ppke.hu
Részvétel, hiányzás, késés.
A gyakorlatokon való részvétel kötelező. A félév során 3 alkalommal szabad
hiányozni, erről igazolást nem kérünk. Aki 3 alkalomnál többet hiányzik,
nem kap aláírást. A gyakorlatok az előre megbeszélt időpontokban
pontosan kezdődnek.
A gyakorlatok beosztása
A heti 2 óra lesz a hivatalosan
meghirdetett gyakorlat, ezen felül csoportonként +1 óra felsőbbéves
diákok bevonásával gyakorlásra és konzultációra szolgál.
Matematika alapjai kurzus
Akinek a matematika szintfelmérő tesztje nem éri el a minimális szintet,
részt kell vennie a Matematika alapjai kurzuson. Ha valaki a félév végén nem kap aláírást ebből a tárgyból, akkor a többi matematika tárgyból sem tud majd vizsgára jelentkezni.
Nagy-zárthelyik.
A félév során két évfolyam-zárthelyi lesz az előadások időpontjában:
1.
nagy-zárthelyi: 2017. november 6. hétfő.
2.
nagy-zárthelyi: 2017. december 11. hétfő.
A nagyzárthelyik írásakor
semmilyen segédeszköz sem használható. Csak elkerülhetetlen, lehetőleg
előre bejelentett és megfelelően igazolt hiányzást fogadunk el
igazoltnak. Az igazoltan hiányzók részére a gyakorlatvezető egyetlen
alkalommal pótlási lehetőséget ad.
Röpzárthelyik
Minden héten - a nagyzárthelyik hetét kivéve - 3-5
perces röpzárthelyit íratunk az előző két
előadás anyagából. Ez 11 db röpzh-t jelent a
félév során. A röpzárthelyiket 0-1-2 ponttal értékeljük. Aki egy röpzárthelyiről hiányzik, arra nem kap pontot.
Legalább 11 pontot kell a félév során összegyűjteni. Akinek ez nem sikerül, a nagyzh-k
és házi feladatok alapján megajánlott gyakorlati jegynél eggyel rosszabbat kap.
Aki
a röpzh-kból kimagaslóan teljesít, - legalább
20 pontot szerez a 22-ből – egy „potenciális” fél jegyet kap. Ez azt
jelenti, hogy ha a félév végi vizsgán a szóbeli vizsga és gyakorlati jegy átlaga nem egész, akkor felfelé
kerekítek a végső jegynél.
Házi feladatok
Minden gyakorlaton adunk házi feladatokat, amelyek az adott órán megbeszélt
tananyag begyakorlását segítik. Ezeket értelemszerűen otthon, önállóan kell
megoldani. A megoldásokat úgy ellenőrizzük, hogy minden második héten az
előző házi feladatok közül kiválasztott egy vagy két feladat megoldását kell leírni, erre ott 15 percet kapnak. A félév során 5 ilyen zh-t fognak írni, a
pontos időpontokat a gyakorlatvezetők megmondják.
Igazolt hiányzás esetén a félév végén az egyik HF-zh pótolható a gyakorlatvezető engedélye esetén.
Gyakorlati jegy
A félév során végzett teljesítményüket gyakorlati
jeggyel értékeljük. Ennek alapját a két nagy-zárthelyi és az 5 HF-zárthelyi eredménye képezi.
Az elégséges jegyhez az összpontszám 40%-a szükséges. A többi jegy ponthatára:
Ezt a jegyet
módosíthatja a gyakorlatokon végzett munka - a gyakorlatvezetők javaslata
alapján.
Akinek gyakorlati jegye elégtelen, az nem kap aláírást, a tárgyat nem
teljesítette. Tehát a félév végén nem jöhet majd vizsgázni sem.
Javító zárthelyi
A félév végén, a vizsgaidőszak kezdetén EGYETLEN
alkalommal lehetőséget adunk javító zárthelyi írására az egész féléves
anyagból. Ezen a zárthelyin elégséges illetve elégtelen gyakorlati jegy
szerezhető. Ennek időpontja később kerül kihirdetésre. A javító
zárthelyi az egész féléves anyagból fog állni. Az elégségeshez legalább 50%-ot
kell elérni. Ez szükséges majd a vizsgajelentkezéshez.
Érdemjegy A tárgy teljesítésként egyetlen jegyet fognak kapni. Ez a
gyakorlati jegy és a majdani szóbeli vizsgán kapott jegy átlaga. Az
átlagszámításnál annyi módosítás lesz, hogy tetszőleges gyakorlati jegy
mellett elégtelen szóbeli vizsga esetén az 'átlag' elégtelen. Irodalom Kivételes és igen
indokolt esetben a gyakorlatvezetők eltérhetnek a fenti szabályoktól. Felhívom a figyelmet arra, hogy a szorgalmi időszak
lezárása után semmiféle kérvényt nem fogunk elfogadni a gyakorlati jeggyel
kapcsolatban.
Az analízis gyakorlatok során a honlapon közzétett
példatárakat fogjuk használni.