Részvétel,
hiányzás, késés.
A gyakorlatokon való részvétel kötelező. A félév során 4 alkalommal szabad
hiányozni, erről igazolást nem kérünk. Aki ezt nem teljesíti, nem
kap aláírást.
A
gyakorlatok beosztása
A heti 4 óra gyakorlatból 3 óra lesz az órarendben is szereplő
gyakorlat, a 4. óra felsőbbéves
diákok bevonásával gyakorlásra és konzultációra szolgál.
Nagy-zárthelyik.
A félév során kettő évfolyam-zárthelyi lesz, ezek időpontjai:
1. nagy-zárthelyi: 2016. március 7. hétfő 10:15-11:45.
2. nagy-zárthelyi: 2016. május 5. csütörtök 10:15-11:45.
A nagyzárthelyik írásakor semmilyen külső segédeszköz sem használható. A szükséges táblázatokat megadjuk.
Csak elkerülhetetlen, lehetőleg előre bejelentett és megfelelően igazolt hiányzást
fogadunk el igazoltnak. Az igazoltan hiányzók részére a gyakorlatvezető
egyetlen alkalommal pótlási lehetőséget ad.
HF-zárthelyik.
Minden gyakorlaton
adunk házi feladatokat, amely az adott órán megbeszélt tananyag begyakorlását
segíti. Ezeket érelemszerűen otthon, önállóan kell megoldani. A
megoldásokat úgy ellenőrizzük, hogy a félév során 5 alkalommal a házi feladatokhoz hasonló feladatok közül egy vagy
két feladat megoldását kell leírni, max 15 percben. 5 ilyen kis zh-t
fognak írni, a pontos időpontokat a gyakorlatvezetők meg fogják adni.
Röpzárthelyik
Minden héten a legelső gyakorlaton - a nagyzárthelyik hetét kivéve -
röpzárthelyit íratunk az előző 2 előadás anyagából. Ez 10 db röpzh-t jelent a
félév során. A röpzh-kat 0, 1 vagy 2 ponttal értékeljük. Legalább 10 pontot
kell a félév során elérni. Aki csak legfeljebb 9 pontot gyűjt össze a
maximális 10-bõl, a nagyzh-k és házi feladat zh-k alapján megajánlott
gyakorlati jegynél eggyel rosszabbat kap. Aki egy röpzárthelyiről bármilyen
okból hiányzik, arra a röpzárthelyire nem kap pontot.
Aki
a röpzh-kból kimagaslóan teljesít, - legalább
18 pontot szerez a 20-ból – egy „potenciális” fél jegyet kap. Ez azt
jelenti, ha a vizsga és gyakorlati jegy átlaga nem egész, akkor az indexbe kerülő jegy kiszámításakor felfelé
kerekítek.
Gyakorlati
jegy
A gyakorlati jegy egy virtuális érdemjegy, amely majd a szóbeli vizsgával együtt meghatározza a tárgyra kapott végső osztályzatot. A virtuális gyakorlati jegy alapját a két nagy-zárthelyi, az 5 HF-zárthelyi és a 10 röpzh eredménye
képezi. Ezt módosíthatja a gyakorlatokon végzett munka - a gyakorlatvezetők javaslata alapján. Az összesen megszerezhető pontok alapján az elégséges alsó határa előreláthatóan 60 pont lesz.
Javító
zárthelyi
A félév végén, a vizsgaidőszak kezdetén
az elégtelen (1) gyakorlati jegyet szerzett diákok egy javító zárthelyi dolgozatot írhatnak. Ezen a zárthelyin elégséges
illetve elégtelen jegy szerezhető. Ennek időpontja később kerül kihirdetésre. A
javító zárthelyi az egész féléves anyagból fog állni. Az elégségeshez legalább
50%-ot kell elérni.
A gyakorlatvezetők elérhetősége:
1. és 4. csoport: Csörgő István, csorgo AT numanal.inf.elte.hu
2. és 3. és 6. csoport: Várdai Judit, Vardai.Judit AT itk.ppke.hu
Kivételes és igen indokolt esetben a gyakorlatvezetők eltérhetnek a fenti szabályoktól.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a szorgalmi időszak lezárása után semmiféle kérvényt nem fogunk elfogadni a gyakorlati jeggyel kapcsolatban.
vago AT itk.ppke.hu