Jelöljünk ki a háttértárolón a főtár memóriakapacitásánál jóval nagyobb tárolóterületet úgy, hogy az egyidőben aktív programfolyamatokhoz tartozó programok és adatállományok ezen elférjenek. Nevezzük ezt látszólagos, azaz virtuális tárterületnek. A háttértárolón kijelölt virtuális tárolót osszuk fel blokkokra, melynek méretét a lokalitás elvének figyelembevételével határozzuk meg:

A virtuális tárolóban 1 bájtot virtuális címekkel lehet megcímezni, mely két alapvető részből áll: egyrészt megadjuk, hogy a keresett bájt a virtuális tár hányadik blokkjában található, továbbá azt, hogy az adott blokk kezdőcímétől számítva hányadik bájt (relatív cím):