A szuperskalár utasításkibocsátás ötletét már az 1970-es években publikálták, de ennek az architektúrának pontos elméleti kidolgozására csak az 1980-as évek közepén került sor. Az 1980-as évek második felében kísérleti mintaprojektekben fejlesztették ki az első szuperskalár processzorokat. A kereskedelmileg forgalmazott első szuperskalár processzorok (POWER PC, RS/6000 1990, ALPHA, SUPER SPARC 1992) RISC architektúrájúak voltak.

A szuperskalár CISC processzorok csak jóval később jelentek meg a piacon (PENTIUM, MC 68060 1993). Ennek oka nagyobb bonyolultságukban keresendő. A szuperskalár CISC processzorok megtervezéséhez ugyanis meg kellett oldani:

• a változó hosszúságú utasítások és

• a többfajta memóriautasítás

kezelését.

E problémára megoldást a x86-os utasításkészlet RISC emulációja jelentett, azaz a szuperskalár CISC processzorokat (Pentium Pro, Nx586, K5 stb.) egy szuperskalár RISC maggal valósítják meg. Ez azt jelenti, hogy ezek a processzorokban az x86-os utasításokat „RISC” jellegű mikroutasításokra bontja fel a processzor. Így többé már nem volt akadálya a szuperskalár RISC processzorokra jellemző architekturális megoldások átvételére. Ezekben a processzorokban a RISC mag általában 4X kibocsátású, mely x86-os utasításokban 2X vagy 3X-os (Pentium Pro) kibocsátást jelent.