Szuperskalár processzorok (összefoglaló)

Az elmúlt évtizedekben a processzorok fejlődésében három jól elkülönülő szakasz különböztethető meg:

• A hagyományos, Neumann elvű, soros utasítás feldolgozású, processzorok az 1980-as évekig uralták a processzorok piacát. Ezekre a szekvenciális utasításkibocsátás jellemző, azaz az utasításpufferből az utasítások sorban egymás után kerülnek átadásra az utasítás végrehajtó egységeknek.

• A RISC processzorokkal jelentek meg az utasítás szinten párhuzamos működésű ILP processzorok, (ILP = Instruction Level Parallel), melyek már pipelining szervezésűek. Szintén szekvenciális utasításkibocsátással működnek, azaz ezek még mindig skalár processzorok.

• Több pipeline szervezésű, párhuzamos működésre képes végrehajtó egységet tartalmazó processzorok az 1990-es években jelentek meg. Ezek lehetőségeit kihasználandó a szekvenciális utasításkibocsátást helyettesíteni kellett párhuzamossal. Ennek két módszere van:

- VLIW (Very Large Instruction Word) architektúrák, több műveletet tartalmazó utasításokat bocsátanak ki,

- a dinamikusan ütemezett szuperskalár processzorok, melyek ciklusonként több utasítás végrehajtására képesek, így ennek megfelelően több utasítást bocsátanak ki ciklusonként (A 90-es évekre a 4X-es kibocsátás a jellemző)